|
Tisztelettel köszöntjük a FEMA Kft honlapján!
Cégünk elődjét 1982-ben alapítottuk 20 taggal Budapesten. A kezdeti időben - mint szinte minden akkori kisvállalkozás - az alapítók rendelkezésére álló pincékben, garázsokban kezdtük el a termelést. Az akkori tevékenységünk jelentős hányadát a fémmegmunkálással kapcsolatos külső megrendelések teljesítése jelentette.
1984-ben kezdtünk el a hegesztés technikával kapcsolatos gyártmány fejlesztésbe kezdeni.
Eleinte az akkori NDK-ból nehezen beérkező védőgázos kézi hegesztő pisztolyokat kezdtük el a hazai piacra gyártani. Saját erőből felszerszámoztuk a termékeket és megvásároltuk a gyártó gépeket.
A 90-es évek elején történt politikai és gazdasági váltásnak köszönhetően tudtunk el üzleti kapcsolatokat kiépíteni főleg Németországi üzleti partnerekkel. E kapcsolatok révén jutottunk hozzá olyan új anyagokhoz, műszaki és gazdasági információkhoz, amik hozzá segítettek bennünket a nyugaton elfogadott minőség és termelési kultúra gyors elsajátításához. Bebizonyítottuk hogy tudunk erre az igényes piacra megfelelő terméket szállítani. Ebben az időben már teljes mértékben saját magunk által tervezett termékeket gyártottunk.
Közben a kezdeti kisszövetkezeti formából átalakultunk Korlátolt Felelősségű Társasággá.
A termelésünk döntő hányadát kitevő hegesztő pisztolyok stratégiailag nagyon fontos alkatrésze a koaxiális kábel amit a kezdeti időkben az USA-ból szereztük be. 1996-ban saját gyártású kábel kifejlesztésébe és gyártásába kezdtünk. Az eszközök beszerzése és legyártása után már csak a technológiát kellet kidolgozni. A sikeres fejlesztés eredményeként az 1997 évi esseni hegesztéstechnikai világkiállításon már az amerikaival egyenértékű magyar gyártású kábellel tudtunk bemutatkozni. A nagy helyigényes kábelgyártó gépsort - második - Kővágóőrsi üzemünkbe telepítettük. Itt az évekig tartó folyamatos beruházás révén korszerű üzemet tudtunk kialakítani.
Ettől kezdve teljesen saját alkatrészekből összeszerelt, kiváló minőségű, nagyon kedvező áru hegesztő pisztolyokkal tudjuk vevőinket ellátni. Jelenleg 22 európai országon kívül több tengerentúli országban is vannak vásárlóink. Évente több tízezer védőgázos hegesztő pisztolyt gyártunk hazai és külföldi vásárlóink részére.
Több neves nyugat európai cégnek is beszállítói vagyunk.
1992 óta képviseljük magyarországon az Egyesült Államokbeli Lincoln Electric-et a világ legnagyobb hegesztéstechnikai vállalatát. Az eltelt időszak alatt több mint ezer nagyteljesítményű hightech ipari hegesztő berendezést értékesítettünk.
A hegesztő kábelek ma gumi helyett műanyag bevonattal készülnek. A kábel műanyag bevonatát térhálósítani kell hogy kívánalmaknak megfelelően kopásálló és égésálló legyen.
Nagyon jelentős beruházást hajtottunk végre amikor 2001-ben megvásároltuk a térhálósításhoz szükséges elektrongyorsító berendezést. Az elektrongyorsító szabad kapacitásának lekötésére elkezdtük az elktronikai iparban használatos zsugor csövek fejlesztését. Ma a vékony, közepes és vastagfalú zsugorcsövek teljes választékával állunk vevőink rendelkezésére. Mellette orvosi sterilezést is végzünk bérmunkában
Termelésünk a nehezedő gazdasági körülmények ellenére folyamatosan növekszik.
Cégünk erőssége a megújulási képesség, rugalmasság, folytonos műszaki fejlesztés és a 23 év gyártási tapasztalat. Cégünk három üzemünkben jelenleg három üzemben több mint 50 fö dolgozik. A FEMA ma is 100%-ban magyar tulajdonban van és az alapító tagok közül 6 vesz részt aktívan az üzleti tevékenységben.
Bizton reméljük hogyha Ön kipróbálja és megvásárolja termékeinket, szolgáltatásainkat azok nem fognak csalódást okozni.
FEMA Kft vezetése
|